SCD/GAPS receptek, hasznosságok, egyebek

2010. november 29., hétfő

Káposzta curry



Ez az étel remek lett. Már az illatára körém gyűltek a gyerekek, és még az én következetesen zöldségutáló középsőm is azt mondta, nagyon jó illata van...

Két változatot írok le, az egyik húsos-zsíros, a másik húsmentes (vegetáriánus, lúgosító).

A zsíros változatot készítettem el, annak apropóján, hogy Barátaink megleptek minket disznótorossal, benne egy gyönyörű darab szalonnával. Ez a szalonna nem füstölt, ami nagyszerű sütésnél, hiszen nem keletkeznek a füstölt húsok sütése-főzésekor biztosan létrejövő, daganatkeltő nitrozaminok.

A szalonnát csíkokra vágjuk, megpirítjuk, kiszedjük, félretesszük. A korábban csíkokra vágott, enyhén besózott és pihentetett káposztát néhány gerezd fokhagymával és egy vöröshagymával (elhagyható) rátesszük a zsírra, ha kell, kevés vizet engedünk rá, és lassú tűzön pároljuk. Adunk hozzá egy kevés almaecetet (ennek az a szerepe, hogy a káposzta roppanós maradjon), curryport (enyhét, hiszen a csípős-borsos ételek tovább irritálják az amúgy is érzékeny beleket), gyömbért, fokhagymát, kurkumát, római köményt (a fokhagyma, a kurkuma és a római kömény a curryben is megtalálható, ha adunk külön is hozzá, kicsit kiemeljük az ízét). Amikor megpuhult, tálra szedjük, a félretett szalonnát a tetejére tehetjük.

Vegetáriánus, lúgosító változatából elhagyjuk a szalonnát, helyette kókuszzsírban készíthetjük (lehetne olívaolajban is, de én a magam részéről nem szeretem főzésre használni, igaz, nem károsodik olyan mértékben, mint pl. a napraforgóolaj, de az enzimek, vitaminok a melegítést azért megsínylik...). A fűszerezés lehet kicsit erősebb, mint a húsos változatnál.

0 megjegyzés: