SCD/GAPS receptek, hasznosságok, egyebek

2010. december 28., kedd

Édes csirke

Idén kicsit a szokásostól eltérően karácsonyivacsoráztunk (= nem ettünk halat). Sokat gondolkodtam, mi legyen a menü: legyen olyan, amit mindenki megeszik, nem túl bonyolult, mert akkor egész nap nem leszünk együtt, de nem is hétköznapi, végül egyben sült csirke lett, a következőképpen:

A csirkét megtisztítottam, pataki tálba tettem, besóztam, rozmaringgal bedörzsöltem, mazsolával megszórtam, néhány negyed almával körülraktam és betoltam a sütőbe. Amikor majdnem elkészült már, kivettem, mézzel végigkenegettem, és néhány percre visszatettem. Ettől ilyen színe lett:


A köret sült alma, illetve, akinek lehetett krumplipüré. A teljes menüt (levessel, másodikkal, olyan szépen, ahogy másoknál láttam) már nem fényképezgettem, inkább csak leültünk és szépen megvacsoráztunk.

0 megjegyzés: